Tisztelt honlapra Látogató!

 

 

Pár sorban szeretnék bemutatkozni Önöknek.

1948. május 12.én születtem Alattyánon. Általános iskolai tanulmányaimat itt végeztem, majd Makón mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásvizsgát tettem 1965-ben. Ezt követően egy budapesti székhelyű szerelővállaltnál dolgoztam  1982-ig. A munka során az ország több kiemelt beruházásain dolgoztam. 1976-1980 között a volt NDK területén kiküldetési munkát végeztem. Ez idő alatt igyekeztem minél több ismeretet, tapasztalatot megszerezni, megismerni azokat a területeket, városokat, országokat, embereket, akikkel kapcsolatba kerültem.

1982-től hazatértem Alattyánra, itt a helyi GAMESZ-nál dolgoztam. Voltam otthon magángazdálkodó, főként a baromfi ágazatban. 1986-tól pedig a helyi Közös Községi Tanácsnál, mint építési előadó végeztem munkámat. Rendszerváltás után, a szétvált két település közül Jásztelken töltöttem be köztisztviselői állást, építésügyi, műszaki munkakörben.

A munkában eltöltött 37 év alatt igyekeztem magam képezni, úgy a humán , mint szakirányú területen. Igyekeztem mindig felkészülni az adott feladatra. Az eltelt évek alatt szakirányú vizsgákat tettem csőszerelő, hegesztő, mindenre kiterjedő hivatásos gépjárművezető, targonca és darukezelő. Különböző olyan tanfolyamokon, továbbképzéseken vettem részt, ahol biztonságtechnikával, balesetvédelemmel, katasztrófavédelemmel kapcsolatban kaptam képzést. Leérettségiztem, majd két-két éves átképzéssel gépipari, magasépítő, víz-szennyvíz, környezetvédelmi technikusi minősítést szereztem.

 

1998. októberi választáson a község bizalmát élvezve, megválasztottak polgármesternek, majd az idei választásokon újra választott a község lakossága.

 

Polgármesterként a Képviselőtestülettel, a község lakóival együtt sok eredményt értünk el.

  • Intézményeinkben felújítási, átalakítási munkákat folytattunk.

  • Több utcában burkolt utat építettünk a Cigány Kisebbségi Önkormányzat segítségével.

  • 1400 m járdát építettünk.

  • Folyamatban van a szociális bérlakás építés, befejeztük a főzőkonyha felújítását, átalakítását.

  • A temető üzemeltetését átvettük az egyháztól, az új Ravatalozó építését befejeztük.

  • Karbantartjuk a temetőt és a Zsidótemetőt.

  • A Templomban az orgona és sekrestye felújítását segítettük.

  • Felújítottuk a köztéri szobrokat, emlékműveket, felújítottuk a közvilágítást.

  • Megnyitottuk a Gecse Emlékházat.

  • Jelenleg az udvarán a leendő alkotótábor szociális épületének építése folyik.

  • Bekapcsolódunk a közmunkaprogramokba, hogy segítsük a helyi lakosság megélhetési gondjait.

  • Községünkben telepedett le a SEI Interconnect Products Kft.

  • Megszerveztük az elszármazottak találkozóját, melyet Falunappá kívánunk átalakítani.

  • Elkészült Alattyán címere, zászlaja, egy önálló könyvecske és képeslap,

  • Rendszeressé tettük az Alattyáni Hírmondó helyi lap megjelenését.

További terveink

  • a nyári alkotótábor beindítása,

  • a Zagyva és a Kiskert kínálta lehetőségek kiaknázása,

  • a falusi turizmus megteremtése,

  • az ivóvízhálózat felújítása,

  • a szennyvízhálózat megépítése.

Bízom benne, hogy terveinket további közös összefogással meg tudjuk valósítani!